Bejelentkezés

Címlap

Társasjátékklub a KSH Könyvtárban 337. - Kiemelt játék: Activity Solo & Team

Nyomtatóbarát változatPDF változat
Activity Solo & Team társasjáték

Az Activity Solo & Team:két játékstílus egy dobozban. Az Activity Team az igazi csapatjátékosoknak ajánlott, akiknek a mindene, hogy együtt érjék el a győzelmet. Az Activity Solo pedig azoknak készült, akik önerőből szeretnek győzedelmeskedni. A feladat továbbra is adott, a kártyákon lévő feladványok előadásával és megfejtésével pontokat zsebelni és előre menetelni a mezőn. A megszokott előadásmódok mellett pedig egy újdonság is bemutatkozik: a hangadás.

A játék kezdetekor minden aktív csapat tagja húz egy-egy kártyát, amelyeken különböző fogalmak vagy feladatok szerepelnek. Amikor a homokóra megfordul és elhangzik a startjelzés, a csapattagoknak egyszerre kell előadniuk a saját kártyájukon szereplő fogalmakat. Emellett pedig figyelniük kell a másik csapat tagjainak előadását, és megpróbálni kitalálni a csapattársaik által bemutatott fogalmakat is.

A KSH Könyvtár a Széll Kálmán tértől tíz percre található intézmény. Nemcsak szakkönyvtárként, hanem gyereksarokkal, pelenkázóval, szépirodalmi gyűjteménnyel, magazinokkal, DVD-kel, kulturális programokkal és akadálymentes környezettel vár minden érdeklődőt.

A homoludens.hu Egyesülettel együttműködve 2014 novemberében indította el a könyvtár a családi társasjátékklubot felnőttek és 8 évesnél idősebb gyerekek számára. A klub célja, hogy az érdeklődők baráti környezetben próbálhassanak ki új, egyszerűen elsajátítható társasjátékokat.

Időpont: 
2024. február 26. 16.00 - 19.00
Szervező(k): 
homoludens.hu Egyesület
Közreműködő: 
homoludens.hu Egyesület
Rendezvény jellege: 
játszóház
Részvételi/nevezési díj: 
ingyenes
Rendezvénysorozat cím: 
KSH Könyvtár Társasjáték Klub